2010. április 30., péntek

Két szárny helyett négy lábon

Zöld gyík (Lacerta viridis) 

Néhány nappal ezelőtt egy csodálatos gyíkot sikerült lencsevége kapnom,  amint a kis tó partján sütkérezik és szívja magába a számár oly fontos napsugarak melegét.  Kis idő után láttuk, hogy a napozó hüllőnk éppen vedlésnek indult, néhány helyen fel-felvillant virító zöld színe.Fantasztikus ily hosszan és figyelmesen szemlélni egy számunkra ritkán látható élőlényt. A zöld gyík Európa nagy részének így Magyarországnak is legnagyobb gyíkja, akár 40 cm-t is elérhet testének hossza, melyből farka 60%-ot tesz ki. A lányok és természetesen én is újabb természeti csodával és élménnyel lettem gazdagabb.

2010. április 27., kedd

A hétvége képei

A hétvégén kellemes idő volt a kerti tevékenységekhez. Kertészkedés, fűnyírás, bográcsólás és természetesen a madármegfigyelés. Minden madárbarát erre az időre várt. Éneklő madarak a fák tetején, udvarlás a háztetőn, fészekrakás a fenyő ágon, vadászat a levegőben és még sorolhatnánk napestig. Néhány megörökített pillanatot osztanék meg most veletek. A diófa ágai között figyelő fakopáncsról készült elmosódott kép az egyik kedvencem lett.
A fa csúcsán daloló tengelic. (feljebb)

A barázdabillegető megszokott látvány a környék háztetőin.


Turbékolás...







Egy ritka vendég: Kenderike






Kertünk első fészekrakója: Házi rozsdafarkú






...és még egy kedves kertlakó, de arról majd legközelebb.

Az új jövevény

A vasárnap délutáni csodálatos időben egy félárnyékos helyen időztem és gyönyörködtem a csivitelő és repkedő madárseregben. Repkedtek ágról-ágra, udvaroltak, majd védték revírjüket, számos hasonló esemény után egy igazán kellemesebb meglepetésben volt részem. Az egyik akácfa tetején egy rügyeit bontogató ágon, egy ismeretlennek tűnő madárra lettem figyelmes, kis tanakodás után arra az elhatározásra jutottam, nem lehet más csak egy zöldike fióka. Nem véletlenül mondják, hogy az első rügyek megjelenésekor a zöldikék már a tojásokon ülnek. Sőt a tojó már nagy valószínűséggel az új fészkét építi, míg a hím gondoskodik a fiókákról. Sikerült is néhány pillanatot elkapnom első fészken kívüli lépéseiből.

2010. április 23., péntek

Áprilisi csipkelődés

Örvös galamb  "Columba palumbus"

Egy délutáni séta alkalmával lettem figyelmes egy hatalmas fűzfa ágain kitartóan csipkelődő örvös galamb párra. Láthatóan költés előtti udvarlást folytatott a pár hím tagja, amely szerelmük kiteljesedésével végződött.

Hazánk legnagyobb galambfaja, akár a fél kilogrammos súlyt is elérhetik. E szelíd és kedves galambbal az egész országban találkozhatunk, bár a ligetes erdőket kedveli leginkább. Az örvös galambot első pillantásra felismerhetjük nyaki foltjáról és a röptében látható hosszú fehér szárnytolláról. Mint minden galamb 2 tojást rak és évente akár több fészekaljat is felnevelhet. Kimondott növényevő, a talajon található magokat csipegeti és apró kavicsokkal egészíti ki táplálékát, amelyek a magok megőrlésében segédkeznek.
A legtöbb galambhoz hasonlóan egész életükben kitartanak egymás mellett!!!

2010. április 19., hétfő

Szélsebes száguldás

Füstifecskék   "Hirundo rustica"

A környékünk számos fecskepárja közül az egyik füstifecske pár újra szomszédunk istállóját választotta fészekrakásuk helyszínéül. Ha valaki közvetlen szemlélője volt nászrepülésüknek, biztos nem felejti azt a hihetetlen sebességű üldözéssel tarkított cikázást, amire nem győzte a fejét kapkodni. Órákig lehetne csodálni őket, amint egy villanyvezetéken megpihenve udvarolnak és csipognak egymásnak, miközben tollaikat rendezgetik és tisztogatják. Fészkükkel szinte mindenki találkozott már, melyeket istállók gerendáira építenek, szalmával erősített sárgombócból. A tojó 4-5 tojását körülbelül 2 hétig költi, melyek 3 hetet töltenek a fészekben a kirepülésig. A fiókákat kirepülés után még sokáig  látni együtt, amint szüleik folyamatosan etetik őket.

2010. április 13., kedd

Séta a Mátrában

Hétvégi családi kirándulásunk helyszíne a a Mátrában található Sástó és környéke volt. Bár sokáig nem élvezhettük a táj és annak élővilágának szépségét mivel egy komoly tavaszi zivatar vetett véget barangolásunknak. Azért találkoztunk néhány kedves madárkával, néhány gyönyörű pár tőkés réce és erdei pinty és egy folyamatos rohanásban lévő barázdabillegető szórakoztatott minket a borongós időben. A sástó Magyarország legmagasabb tava, gyönyörű kirándulóhelyekkel, csónakázási lehetőséggel és egy 50 méter magas kilátótoronnyal.

2010. április 10., szombat

Ildi kicsi fészekrakói

Kedves barátainknál, ahol Ildi is megfertőződött a madarakban történő gyönyörködéssel és fotózással, befészkelte magát egy csodálatos rozsdafarkú pár. Kaptam is néhány gyönyörű fényképet, melyet most szeretnék megosztani veletek.

2010. április 6., kedd

Húsvét Kosdon II. rész

Húsvéti ajándék Kosdon!

Csuszka  "Sitta europaea"






Egész télen vártam az etetőimen felbukkanását, de sajnos ez nem történt meg. Már-már le is tettem, hogy jobban megfigyelhessem e cirkuszi akrobatát.Szerencsémre ez a Naszály tövében elterülő Kosdon vasárnap délután megtörtént. Ahány mozdulata, annyi testhelyzet és annyi élmény a szemnek és léleknek. Engem kissé az etető kedvencére, a kékcinegére emlékeztet.
A csuszkák a fákat tetőtől talpig átfésülik, minden rést átkutatva, pókokat és más rovarokat gyűjtve. A nagy attrakció a fán lefelé történő mozgása, erről kaphatta bájos nevét. Sajnos az erdőktől nem távolodik messzire, csak a közeli kerteket keresi fel.
 A csuszkák már a tél folyamán párt választanak és a megfelelő, általában valamely harkály odúját kiválasztva kezdik el költésüket és nevelik fel általában 8-9 fiókájukat. A csuszka, ha az odú nyílását tágnak véli, azt sárral betapasztva formálja méretre, mely szinte beton keménységűvé válik.

Hát nem gyönyörű??

2010. április 5., hétfő

Húsvét Kosdon I. rész

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a családunk időről időre a Nagypapiék csodálatosan felújított Kosdi parasztházában találkozik és élvezi a családi együttlétet. Nem volt ez másképp húsvétkor sem. A ház hatalmas kertje telis-tele hatalmas diófákkal, gyümölcsfákkal és még sok-sok zöldellő növénnyel.
Ez a hely minden alkalommal tartogat meglepetéseket a madárvilággal kapcsolatban.

A nagy fakopáncs  "Dendrocopos major"

A fakopáncsok küllemük, hangjuk és életmódjuk révén könnyen észrevehetőek és felismerhetőek. Fehér foltokkal tarkított fekete hátuk, nagy piros folt a farkuk alatt és piros folt a tarkón vagy fejtetőn. Ezek a legfőbb ismertető jegyei a fakopácsoknak. De mégis hogyan különböztetjük meg őket?! Míg a legtöbb fakonpács fejtetője piros, addig a nagy fakopáncsnak és a balkáni fakopáncsnak a tarkója található e piros jegy, a tojó tarkója egyszínű fekete. Ami mégis felismerhetővé teszi a címszereplőnket az a bajuszsávjától a tarkójáig nyúló fekete csík.
Fakopáncsunk egész Európában elterjedt, Skandináviától egészen Spanyolországig.
Fő tápláléka a szúfélék melyeket a fa kérge alól vés ki, de télen a fenyőmagot is előszeretettel fogyasztja. Néha mogyorót és diót keresve az etetőkön is feltűnik a cinegecsapatok társaságában.
A saját maga által készített odúban költi ki rendszerint hat fehér tojását. A párok felváltva kotlanak és a fiókákat kikelés után kizárólag rovarokkal etetik. Egy-egy ilyen odút könnyű megtalálni, a fiókák hatalmas lármája nyomán.

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...