A mezei csapat

No nem az a 86-os, oly sokunk által szeretett, majd ... válogatott. De most nem is ezt a témakört szeretném boncolgatni, bár a futball is elég közel áll hozzám.

    A hétvége egyik kedves jelenetsora az egyik minden irányból használható etetőn történt.
A történet még úgy 4 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is egy kedves mezei veréb pár kezdett vendégeskedni nálunk, bár akkor még oly nagy jelentőséget nem tulajdonítottam a történteknek. A következő évben az év madara lett Magyarországon, így én is még több figyelmet fordítottam, az amúgy igen kedves madárnak. Néhány év elteltével az etetők egyik leggyakoribb madara lett és tudván, hogy igen veszélyeztetett, ez számomra még nagyobb örömet jelentett.

A főnök én vagyok!

Ezt meg kellene beszélnünk!!

   Szombaton különösen sokan gyűltek össze, bár szerintem az egész telet a kertünkben tölthetik. Az első pillanatok képei egy magát vezérnek képzelő verébbel kezdődött, aki igen peckesen állt a kosár szélén, néhány másodperccel később egy bátor csapattársa igen csak vehemensen megpróbálta helyre tenni, ami egy kisebb csetepatéba torkolott.

Egy mindenkiért, mindenki a kajáért!

Egy kis helyet a szegény éhes madárnak!!

Ezt a tömegnyomort!!

Egy rövidke perc elteltével már sok-sok társukkal egyetemben fogyasztották a számukra külön kihelyezett válogatott magokat. Azért időről időre egy-egy jobb helyért összecsaptak, de az sosem tartott néhány másodpercél tovább.

Hahó! Már megint erősködsz!

Nagy fakopáncs a szikrázó napsütésben.

A történet ezen a faágon kezdődött..

 Szombat reggel lévén két nagyobbik lányomat néptánc próbára vittem a helyi művelődési házba és mivel a próba végéig (11-ig) egy teljes óra szabadidőm volt, lesiettem a közeli tópartra.

Keresgélem én balra fent,

Alig lehettem ott néhány perce amikor megállapíthattam, hogy nem jöttem hiába. A tópart egyik nagyra nőt nyírfáján egy kutatgató nagy fakopáncsra lettem figyelmes. Nem volt ő más mint egy színpompás hím, aki az egész fát végig szemléli, miközben rólam szinte tudomást sem vesz. Nem lehettem tőle messzebb mint 15 méter. Így  figyelgettem őt vagy 2-3 percig míg ő az egész fát ágról-ágra végig nézegette.

majd kitekert nyakkal,

Sőt magam alatt is keresgéltem!

Még az eget is kémleltem!

Egy picit azért pihentem is.

De nem sokáig!

Aztán irány kelet, délkelet!

A közeli nádasban egy pöttöm kis kékcinege eszegetett.

Küllő nyomok a hóban és fyenyőrigó a bokorban

Zöld küllő (Picus viridis)

Fenyőrigó  (Turdus pilaris)

A hó még közelebb hozta a madarakat a kíváncsi emberek ablakaihoz. Az éhség madárkáinknak még több bátorságot ad, csökkenti a félszt. Ma sok-sok csodálatos pillanatot adott nekem két kedves madár, jobban mondva egy madár és egy kisebb madárcsapat.

Még talán 10 óra sem volt, amikor egy, az ablak elött álló  borbolyabokorban egy fenyőrigó eszegetett. Ahogy falatozását csodáltam, szemem sarkából egy termetes madárra lettem figyelmes, ahogy kissé távolabb a hóban landol. Nem volt ő más, mint a szomszédban fészkelő és időről időre vendégségbe járó zöld küllő tojó.

Már látom az alagút végét

"Hó" de nehéz munka!

Már kész árok rendszert sikerült..

Valahol azt olvastam, hogy a fő fogásának számító hangyákat a harminc centiméteres havon keresztül is megérzi és nagy vehemenciával fel is kutatja őket. Hát aminek szemtanúja lehettem, az éppen ez az eset volt. Habár a hó vastagsága nem haladta meg a tíz centimétert,  küllő barátunk hihetetlen ügyességgel ásta le magát a hangyabolyig. A falatozás befejeztét a közeli fára történő felröppenés után, egy gondos csőr tisztogatás követte.

Ha már harkály vagyok..

A nap folyamán mind ő, mind a fenyőrigó csapat többször visszatért, hogy a hideg okozta többlet energiaigényüket kielégítsék.

Borbolya a kedvencünk!!

Látlak ott az ablak mögött!!

..érdekes, hogy a madárbirshez még szinte hozzá sem nyúltak, ez a közönséges borbolya a kedvencük.

Újra sokfelé havazik!!

Az elmúlt napok országos havazása újra több és több madárkát hoz kertjeinkbe.
Ne lepődjünk meg ha a megszokottnál hamarabb kiürülnek az etetőink.

Ők most tőlünk várják a tápláló finomságokat.

Teli csőr, teli begy

te találtál már valamit?

A hétvégi nyüzsgő madár kavalkádról sikerül sok-sok kedves pillantott megörökíteni a holnapnak, melyből kiválogattam néhány képet ahol madárkáink a megszerzett zsákmánnyal a csőrükben állnak modellt.                                       

Apró, de finom!!

Ez már megfelel

Köszi, már itt sem vagyok.

feltörjük

a belét kiszedjük

majd megesszük!

Találkoztunk már? ..rokonok lennénk?

Egy kis köles nekem is jutott.

Holdfényes reggel után, napfényes rigó fütty

Reggel csodálatos teliholdas égbolt fogadott, ahogy kiléptem házunk ajtaján.

A hármashatárhegy mögött lassan lemenő hold.

Ebédidőre egy csapat fenyőrigó tetőzte be az amúgy eléggé feszes tempójú napomat.

   Aktuális ügyeimbe merülve dolgozgattam amikor egy, majd kettő, az ablak előtt elsuhanó árnyra lettem figyelmes, szinte bizonyosra vettem, hogy a napok óta a munkahelyem kertjében portyázó fenyőrigócsapat néhány képviselőjét láttam elrepülni. Kollégáim, már meg sem lepődtek a következő másodpercek történésein. Fényképezőgép elő és míg fel nem riadnak, készíteni néhány használható fényképet. A fenyőrigókhoz régóta próbálok közel kerülni, de ez ezidáig ily közelségben nem sikerült. Kellemessé tették az amúgy szürke és rohanó hétköznapokat, végre tiszta szép napfényes idő köszöntött ránk.

Gyerekek, ez aztán a laktató borbolya!

Hamm, ez igazán vitamindús falat!

..és hogy még teljesebb legyen a boldogságom, egy csodálatos kis hím rozsdafarkú tévedt az ablakunk előtti cserjésbe.

Nekem nem vega kajára fáj a csőröm!!