Az elmúlt hetek számítógép rekonstrukcióval és egyéb teendőkkel telt, de ez idő alatt is számos kedves és meglepő találkozásom volt kis kedvenceinkkel. Nem is tudom, melyik történettel kezdjem, talán az irodai mentőakció lehetne az első szösszenet.
E hét szerda reggelén a kávészenvedélyem hódolása közepette kollégáim riadalmára lettem figyelmes. Egy madár, egy veréb, de idebent. ..és tényleg, ahogy hátrafordultam, megpillantottam az iroda légterét átszelő apró kis madarat. Sajnos irodánk szinte teljes egészében üvegfallal körülvett, így vendégünk próbált minden egyes üvegfalon kiröppenni. Tudtuk nem lesz könnyű dolgunk, ha szeretnénk újra a természetben tudni kis árvánkat. Így megpróbáltuk egy zártabb sarokba terelni, az akkor már félig beazonosított poszátánkat. Erőfeszítésünket kis idő elteltével siker koronázta és egy kezünk ügyébe került póló segítségével megfogtuk madárkánkat. Amint sikerült biztos kézzel megfognom, nyomban az egyik ablakhoz siettem és szabadon engedtem... volna, ha ő is úgy gondolta volna, de olyan stressz hatása alá került, hogy úgy szorította lábaival az egyik ujjamat mintha az anya lennék és ezt hosszú percekig folytatta, mígnem sikerült egy közeli fára ültetnem. Az ágon további hosszú perceket töltött, de nagy örömünkre kis idő elteltével tovaröppent. Kollégáim egész nap a mentőakció lázában égtek, nekem pedig plusz élmény volt egy ily kedves kis madarat a kezemben tartanom.
