A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ökörszem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ökörszem. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 8., vasárnap

Apró tóparti meglepetés

Ökörszem (Troglodytes troglodytes) 


Egy igazi kis kedvenc lehetne, ha nem lenne oly kis izgága az ökörszemünk, így szinte lehetetlen megfigyelni és az etetőkön is csak nagy ritkán fordul elő. Ugyan kertünkben többször is sikerült meg-megpillantanom, de igazán lencsevégre még nem tudtam kapni. Ezért is hatott oly nagyon rám a tóparti séta.

Ahogy leértem a közeli vácszentlászlói tó partjára, még csak reménykedtem, hogy valami igazán kellemes élményben lesz részem. A tavon pihenő 100-150 vadkacsa (tőkés réce) első pillantásra felhívta magára a figyelmet, de ahogy próbáltam közelebb férkőzni hozzájuk, mindig tova repültek a tó egy másik szegletébe.

Azért sikerült egy termikező egerészölyvet lekattintani és két nagy fakopáncs tojó is felhívta magára a figyelmet.


t.








  Az igazi meglepetés csak ekkor jött egy kis csöppség személyében. E bátor kis ökörszem mit sem törődött közeledtemmel és szinte karnyújtásnyira keresgélt a bokrok mélyében. Így figyelgettem úgy 5-6 méter távolságból míg nem egy szabadabb területen lévő ágra nem szállt, így gyorsan készítettem néhány pompás képet, majd ahogy megjelent, el is tűnt az ágak sűrűjében.

2011. február 13., vasárnap

Sose búslakodj!

Ökörszem (Troglodytes troglodytes)


Sose búslakodj! Lehetne a délelőtt mottója. Történt ugyan is, hogy a tegnapi kacsás reggel emlékein felbuzdulva újra leruccantam a tópartra. De sajnos a kacsák tovaszállhattak, mert csak a hűlt helyiket találtam. S bár néhány a tavaszt hívogató zöldikével találkoztam útközben egy kissé búslakodva tettem egyik lábamat a másik elé.
Zsupsz és már megint tova..
A kép közepén kukucskál

Ahogy így kicsit szomorkásan ballagtam a visszavezető úton, egy a fülemnek oly csodálatos hangra lettem figyelmes, mely hang ereje a tulajdonosának méretének sokszorosát is elérheti. Néztem én a hang irányába, de látni sajnos semmit se láttam, de 1-2 perc elteltével megpillantottam a távolban azt a várva várt kis mozgó pontocskát a kis ökörszemet.





..és még le is tudtam fényképezni!  Hát tényleg ne búslakodj!

2011. január 8., szombat

A kis balerina

Ökörszem (Troglodytes troglodytes)
 
   Sajnos továbbra sincs szerencsém ökörszem ügyben, bár néha fel felbukkan a kertünk egy-egy zugába, de közelről megfigyelni vagy sikeresen lefotózni nem sikerül. Kedves párom tegnap délután ezzel a kedves kis balerina fotóval fogadott, ahogy a farkát magasba emelve a belsőkerítésen 2 másodpercre megpihenve mutatja kedves kis hátsóját.
Hát nem tündéri!?

2010. február 28., vasárnap

Fészekodú készítés III.

 Nyitott fészekodú -
Vörösbegynek és ökörszemnek

Az előző fészekodúhoz képest csak annyi az eltérés, hogy az odú elejét félig zárttá tesszük. Így a madarak továbbra is jól kilátnak, de védettebbnek érzik magukat. Ezeket az odúkat szeretik a vörösbegyek és az ökörszemek. Két méteres magasságban védett helyre kihelyezve bizonyosan elfoglalják majd, hogy tojásaikat kiköltsék és fiókáikat felneveljék.  

A kép forrása: MME

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...