2011. október 27., csütörtök

Diótörő

Diótörés szarka módra.

Mint már több bejegyzésben szót ejtettünk a munkahelyem környékén élő, fészkelő szarkákról. A nap szinte minden pillanatában látni egy-egy párt amint a kert valamely szegletében keresgélnek ehető falatok után. Nagyon csodálom őket, hogy mindig fellelnek valamit valamelyik bokorban. Ma az egyik szarkánk harkály módjára nézelődött egy fa törzsén, bár a farkát nem használta támaszkodásra. E madarunk néhány másodperc fürkészés után egy jókora dióval a csőrében került elő az egyik kis cserje alól. Percekig kalapálta csőrével, kemény zsákmányát, de mivel nem boldogult, csőrébe kapta és tova repült. Gondolom számos módszer lehet még a tarsolyában a kemény páncél feltörésére.



3 megjegyzés:

  1. Szeretem őket. Elegancia van a megjelenésükben és intelligenciát mutat az alkalmazkodó képességük.

    VálaszTörlés
  2. A múltkor egy kínaiban ebédeltem a Móriczon, kint a "kerthelyiségben", azaz az étterem előtt. =) Figyeltem az utat, ahogy jönnek-mennek a 33-as buszok. Egyszer csak jött egy dolmányos varjú, csőrében egy dióval. Leszállt velem szemben az útra, és próbálkozott megtörni. Nem sikerült neki sehogy. Aztán jött egy busz, a varjú elröppent, a dió ottmaradt. Szerencsére jó helyen, a busz átgurult rajta és megtörte. Na, gondoltam, mindjárt visszajön a varjú, fog örülni, de nem jött. =(

    VálaszTörlés
  3. Szia Józsi!
    Igen! Ő egy igazi megosztó személy. Én például kimondottan szeretem megjelenése miatt. De sajnos életmódja miatt azért az érzések iránta..

    Szia Kiddy!

    A varjúféléket tarják a legintelligensebb madaraknak!? Láttam kisfilmet ahol tényleg az autókkal törették a varjak a diót.

    Péter

    VálaszTörlés

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...