2010. július 14., szerda

Ezüst sirály avagy...

Sárgalábú sirály   (Larus cachinnans)

A címben szereplő név kicsit megtévesztő, ahogy engem is hosszú éveken keresztül megtévesztett e csodálatos (hazánkban) ritka madár. Mindig Ezüst sirályként emlegettük, de egy apró különbség önálló fajjá avanzsálta.  A valóságban is eleinte az Ezüst sirály egy alfajának tartották, mire megkapta ma is használt nevét. Mint elterjedésében, mint életmódjában eltér közeli rokonától. Míg az Ezüst sirály Európa északnyugati részén fészkel és hazánkba telenként csak nagyon ritkán jut el, addig a Sárgalábú sirály kis számban ugyan, de nagy tavaink Balaton, Fertő állandó fészkelője.  Fészkelő párok száma 6-8 párra tehető. Így nem csoda, hogy igazi ritkaságra leltem fényképezőm lencséjével. Évente csak egy fészekaljat rak, melyben egy hónapi költés után még 5-6 hétig maradnak a fiókák. Madarunk igazi mindenevő! Elfogyaszt minden ehetőt, halat, bogarat, csigát, magvakat, de még a dögöt sem veti meg. Nevüket az élénksárga lábukról kapták és ez a jegy ami megkülönbözteti az Ezüst sirálytól. Méretük impozáns, testhosszuk elérheti a 65 cm-t, szárnyfesztávuk pedig a 1,5 métert.

Az utolsó képen jól látható amint egy méretes döglött halat dézsmál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...