2011. április 19., kedd

Földön, ágon, s levegőben

A hétvége folyamán madár kedvenceink számos módját találták meg annak, hogy is hívhatják fel magukra figyelmemet és mily módon szórakoztassanak minket. Szinte minden percben akadt valami figyelemre méltó esemény, már már kórós szenvedélynek tűnhetett, ahogy figyeltem őket.

 Reggel a lovastanyán, délután a szomszédos kert gyümölcsösében.

Egy csodálatos vörös vércsével kezdődőtt, ahogy egy mező felett szitálva figyelte leendő zsákmányának felbukkanását. Nem messze tőlük egy bíbic száguldott végig a rét felett.

A következő pillanatban már egy kedves vadkacsapárt sikerült felzavarnom egy tenyérnyi kis ideiglenes tavacskából.

A mezőn sétálva, egy megtermett cserje sűrű ágai között, egy pamacsra lettem figyelmes, aki  kitartóan hangoztatta hangos strófáit. Közeledve kezdett feltűnni erős felépítése és erős csőre illetve egyszerű tollruhája. Szinte biztosra vettem, nem lehet más, mint egy sordély, a sármányok legnagyobbika.



 A lovastanyán találkoztam még néhány pacsirtával, rozsdafarkúval és néhány, a távolban tovaszaladó őzikével, ja és sok-sok barázdabillegetővel. No meg egy párbajozó egerészölyvvel, akivel egy dolmányos varjú próbált szembeszállni.




A nap második felében egy kerti gyerekzsúron töltöttünk néhány kellemes órát, ahol számos újabb madárral volt szerencsém találkozni.

Egy szarkapár lármázott a kert végében, néhány kenderike nótázott a közeli diófa tetején, no meg a zöldikék, tengelicek is meg-megjelentek.

A délután végére egy csapat seregély jelent meg a fejünk felett és mutatta be nekünk a családi életét.

2 megjegyzés:

  1. :)) Jajj, de szépek!!
    Mi is voltunk kirándulni,a reptér közelében Merzse-mocsáron, és láttunk szép madárkákat. Barázdabillegetőt, pacsirtát, csilcsalpfüzikét :)
    Nagy nehezen pedig sikerült megtalálni azt a madárkát is, aki mindig kelt bennünket, a meg nem szűnő énekével :) Ez pedig a rozsdafarkú :)) Milyen kis kitartó és aranyos éneke van :)
    Viszont az itatós dolog, nem nagyon jön be a madaraknak, a verebek a porban fürdenek, a többiek pedig nem néznek felénk sajnos :(
    Nembaj, azért kitartó leszek, végül is az etetővel sem volt másképp :)
    Erika

    VálaszTörlés
  2. Szia Erika!

    A fürdés vízben és porban. Mindkettőnek meg van a maga funkciója. Én eddig rozsdafarkút, verebet és kenderikét láttam nálunk fürödni.
    Türelem nálatok is eljön majd az ideje. A kora reggeli órákban szokott a rozsdafarkú nálunk fürdeni.
    Péter

    VálaszTörlés

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...