2011. május 23., hétfő

Egy (molnár) fecske nem csinál nyarat

Egy fecske nem csinál nyarat, mondja a közmondás, de úgy 2 tucat molnár fecske már bizonyára.



Reggel tündéri nagylányaim néptánc próbájukról hazatérőben nem is gondoltam, hogy újabb csodálatos pillanatokkal örvendeztetnek meg madár kedvenceim. Jelen esetben úgy 20-25 molnárfecske, meg egy..



Ahogy hazaértünk a házunka szemközti még nedvességgel teli tócsában egy árva kis füsti fecske csipegette a sarat fészkének elkészítéséhez. Ekkor még mit sem sejtve gondoltam készítek róla egy képet oly kedvesen bámult felénk a pocsolya közepéről. Alig kattintottam  úgy 2-3 képet amikor is megjelentek molnár fecske barátaink és Ö csak úgy állt a pocsolya közepén, mint a szerecsen a távoli rokonai között.









Molnár fecske barátaink pedig csak landolt és szálltak, landoltak és szálltak, az ember azt gondolta volna lassan egy egész medencét készítenek annyi sarat szállítottak csőrükben. Ez így fojt vagy 5-10 percig, míg nem két sebesen elhaladó jármű kizökkentette őket munkájukból. Nekem itt vége volt a szemlélődésnek, de gondolom a későbbiekben tovább szállítotték a fészek anyagot.





11 megjegyzés:

  1. Jujj, ezek fantasztikus képek, annak ellenére, hogy fecskét rettentő nehéz (szerintem) fotózni, mindig mozgásban vannak! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Óóóóóóóóó!Micsoda látvány!!!! Bárcsak,bárcsak hozzánk is jönnének fészket rakni!!!!Úgy szeretném!

    VálaszTörlés
  3. Szia Péter!
    Naggyon szuperek a képek!! :) Képzeld én nemrég jöttem haza egy 1hetes horgászatról, ami egy hatalmas erdő közepén van. Óbiródi horgásztó, hátha mondd esetleg valamit ;) Szerencsére épp a házunknál volt egy fészek, pont azt hiszem ilyen molnár fecske, de meglepetésre egy rozsdafarkú vette birtokába és már 5 fióka cseperedett benne :)
    Borzasztóan jó érzés volt látni őket ennyire közelről és figyelgetni, milyen gyorsan nőnek. Amit viszont eddig nem is tudtam, hogy a rozsdafarkú képes akár több percig is kolibri módjára egy helyben repülni. Nagyon jópofa látvány volt, mert miközben keresztrejtvényt fejtettem ott repkedett egy helyben a szemem előtt és kíváncsian forgatta a fejét, hogy vajon mit csinálhatok :) Ezen kívül még láttunk csuszkát, nádiposzátát, fecskét, szajkót, barázdabillegetőt. Utolsó előtti nap viszont kénytelen voltam kicsit beleavatkozni a természet dolgába, ugyanis a fecskék rátaláltak a fészkükre és nem nézték jó szemmel a benne növekvő aprónépet. Nagyon úgy festett, hogy ki szeretnék őket szedni a fészekből, hiszen valójában azt ők építették. Ezt meg is értem, de sajnos nem hagyhattam, hiszen már egész nagyok a csöppségek, talán 1 hét és már repülnek is, ne most legyen vége itt a történetnek :) Szóval elkergettem a fészektől a fecskéket, amíg a mama nem volt ott, mert aztán később ő is harcolt velük rendesen. A fecskék viszont egy emeletnyivel feljebb kezdték meg az új fészek építését, remélem már békén hagyják a picurkákat.
    Még nem néztem át a képek minőségét, de készítettem róluk fotókat, ha szeretnéd akkor küldhetek párat ;)
    Erika

    VálaszTörlés
  4. Szia Mammka!
    Mások is hiányolják őket, nálunk az elmúlt években a molnárfecskék hiányoztak, de idén.. Biztos nálatok is lesznek.
    Péter

    VálaszTörlés
  5. Szia Erika!
    Milyen sok mindent lát az ember csak picit kell tudatosan a természetet figyelni. Biztos nagy élmények lehettek. Várom a képeket. Én pont ma készítettem csodás rozsdafarkú képeket a szüleimnél, nálunk pedig ép most kezdett a ajtónk fölé befészkelni.
    Péter

    VálaszTörlés
  6. Szia Péter!
    Meg tudnád adni a mailcímedet és akkor elküldök pár képet a madárkákról :)
    Köszönöm előre is! :)

    Erika

    VálaszTörlés
  7. Szia Erika!

    A baligabi77@gmail.com címre küldheted. Várom és köszönöm Péter

    VálaszTörlés
  8. Péter, hogy Te milyen mázlista vagy! ;-)
    Ilyen látványt kifogni, nem mindennapi, de szívemnek nagy öröm volt látni őket :-).
    Nagyon későn értek haza a fecskék, már az MME is aggódott értük. Borzasztó mészárlás folyik a telelő országokban...nem elég hogy meg kell küzdeniük a természeti csapásokkal, még ez a tudatlan népség is megöli, a mi védett madarainkat :-(

    csipike

    VálaszTörlés
  9. Szia Csipike!
    Ugye!? Éltem egyik legnagyszerűbb madaras élménye volt.
    Péter

    VálaszTörlés

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...