2010. augusztus 28., szombat

Madárfiókák és szüleik a kertben III.rész

Füstifecske fiókák


Szevasztok itt vagyok!!








Köszi a helyet, valami újság?










Sok a szöveg öcskös!








Jó!!  ... akarod megsértődöm!





Bár házunk gerendáin nem fészkeltek fecskék, szomszédunk istállójába állandó költőnek számítanak. Idén is két pár füstifecske nevelgette fiókáit a nyár folyamán. A fészket elhagyó fiókákat szüleik még hetekig etetik, akik egy-egy villanyvezetéken vagy vékony faágon várják izgatottan a fehérjedús falatokat. Ahogy múltak a napok, érdekes dologra lettem figyelmes. Az egyik figyelemmel kísért család fiókái a szülői gondoskodás elmúltával is együtt maradtak és mind a 4 fióka együtt repdesett, majd pihentek meg ugyanazon ágakon. Ekkor sikerült készítenem néhány kedves képet róluk. Arcuk és torkuk barnás színezete és természetesen rövid villás farkuk árulkodik fióka mivoltukról.

6 megjegyzés:

  1. Annyira kedves madarak! Ügyes fotókat tudtál ismét készíteni!Sajnos mifelénk nem fészkelnek. Nagybátyáméknál Hajdúszoboszlón minden évben raknak fészket.Nehéz dolguk van, mert nem egyszer megtörtént, hogy mikor felépítették a tető alá a fészket azonnal odasereglett egy verébcsapat és leverte az egész tapasztott fészket. ha nem látom saját szemmel, el sem hiszem....

    VálaszTörlés
  2. Szia Pepi!
    A verebek nálunk is nagyon szemtelenek. Idáig csak a szomszédunknál fészkeltek, de idén már a rozsdafarkúakat veszélyeztették.
    Péter

    VálaszTörlés
  3. Nagyon aranyos képek, és a szöveg is találó hozzá. Akár egy képregény... Az idén egy molnárfecske-család fészkelt a házunkon, az is a ház hátánál. A többi fészket szétverték a verebek...

    VálaszTörlés
  4. Szia Wyrusch!
    ..ezek a verebek...,ha nem lennék madárbarát!?
    Péter

    VálaszTörlés
  5. Én is törtem már a fejem, hogy mit lehetne tenni ellenük, de egyetlen madárbarát veréb-távoltartó ötletem sem támadt. Sőt, a repülni tanuló kisverebeket is igyekeztem megmenteni az itt ólálkodó, éhenkórász, félig kóbor macska karmai elől...
    A másik dilemmámat éppen ez a kóbor-macsek okozta. Ideköltözött a garázsunkba, pedig senki nem hívta. A 15 kg-os kutyatápra szépen rájárt. Nem tettem ellene semmit, nem kergettem el, de nem is biztattam itt-maradásra. Úgy voltam vele, hogy a gyerekeim majd elriasztják, akik visongatva szaladtak utána azzal a szándékkal, hogy megsimogatják; ha elkapták, a kisebbik a farkát húzgálta, néha vízipisztollyal is lepriccolták. Nem vagyok büszke ezekre a gonoszkodásokra, de egy madárbarát kertbe nem igazán fér bele egy macska.) Egy normális macska nem is tűr el ilyesmit, de ez nem bánta. Úgyhogy a felelősség-áthárítás és a nem-döntés nem járt eredménnyel. (Nem is értem, hogy miért nem...) Valamelyik nap megnyúzta a kedves kis gyíkunkat, így döntenem kellene:
    1. elkergetem (ami sehogy nem egyezik állatbarát elveimmel)
    2. befogadjuk, etetjük, jól tartjuk és így nem kényszerül vadászatra. (Persze a vadász-ösztöne úgyis megmarad, és így lőttek a madárbarát kertnek...)
    A legjobb mindenkinek az lenne, ha találnánk Neki egy gazdát, de ennek sajnos nagyon kicsi az esélye...


    Tényleg, Nektek nem kell egy macska????

    VálaszTörlés
  6. Szia Wyrusch!
    Kedves, hogy megosztod vélünk, velem a dilemmádat, biztos lehetsz benne, hogy számos helyen és nálunk is hasonló dolgok nyomasztó problémáival kell szembenézni. Hagyni kell a természetet, hogy a dolgokat megoldja.... ,de sajnos ez nem olyan könnyű. Az én lakásomban ne járkáljon egérés ne szállják meg hangyák. Övék a kert a mező és az erdő. A macska-kutya-madár-egér kérdés még nehezebb, nem lehetünk se okosak és szerintem nincs is jó megoldás. Egy radikális szemellenzős természetvédőnek a sok levegővételünk is probléma lehet. Én azt vallom mindig van közép út. Meg lehet találni a harmóniát a természet és közöttünk.
    Péter

    VálaszTörlés

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...