2010. augusztus 13., péntek

Mentőakció...

Kerti Poszáta   "Sylvia borin"
  
Az elmúlt hetek számítógép rekonstrukcióval és egyéb teendőkkel telt, de ez idő alatt is számos kedves és meglepő találkozásom volt kis kedvenceinkkel. Nem is tudom, melyik történettel kezdjem, talán az irodai mentőakció lehetne az első szösszenet.

E hét szerda reggelén a kávészenvedélyem hódolása közepette kollégáim riadalmára lettem figyelmes. Egy madár, egy veréb, de idebent. ..és tényleg, ahogy hátrafordultam, megpillantottam az iroda légterét átszelő apró kis madarat. Sajnos irodánk szinte teljes egészében üvegfallal körülvett, így vendégünk próbált minden egyes üvegfalon kiröppenni. Tudtuk nem lesz könnyű dolgunk, ha szeretnénk újra a természetben tudni kis árvánkat. Így megpróbáltuk egy zártabb sarokba terelni, az akkor már félig beazonosított poszátánkat. Erőfeszítésünket kis idő elteltével siker koronázta és egy kezünk ügyébe került póló segítségével megfogtuk madárkánkat. Amint sikerült biztos kézzel megfognom, nyomban az egyik ablakhoz siettem és szabadon engedtem... volna, ha ő is úgy gondolta volna, de olyan stressz hatása alá került, hogy úgy szorította lábaival az egyik ujjamat mintha az anya lennék és ezt hosszú percekig folytatta, mígnem sikerült egy közeli fára ültetnem. Az ágon további hosszú perceket töltött, de nagy örömünkre kis idő elteltével tovaröppent. Kollégáim egész nap a mentőakció lázában égtek, nekem pedig plusz élmény volt egy ily kedves kis madarat a kezemben tartanom.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy sikerült megmentenetek a kismadarat! Külön öröm, hogy még gyönyörű fotókat is készítettél róla. Egy ilyen csöpp jószágot a tenyeredben tartani tényleg fantasztikus élmény lehet :)
    Szép hétvégét!

    VálaszTörlés
  2. Szia Annás!
    Őszintén! .. én is izgultam a képek miatt. Nem minden nap történik az emberrel hasonló.
    Péter
    Jó hétvégét!

    VálaszTörlés
  3. Szép cselekedet volt, biztosan örült a kismadár, hogy újra szabad lehetett. Szép képeket sikerült készíteni, gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Köszi Birdman!
    ..hát! Első pillanatban nem igazán volt tudatánál.
    De remélem jó emlékei maradnak.
    Péter

    VálaszTörlés
  5. Már megint egy irodai madárélmény!!:) Érdemes ott dolgozni!:)
    Az a póló valakiről lekerült? Szemem előtt van a jelenet.:)Nagyon jófejek a kollegáid,hogy így megfertőzted őket a madárszeretettel és veszik a lapot..)
    Gyönyörű kis madárka.Szóval te voltál egy kis ideig az "anyja".:)

    VálaszTörlés
  6. Szia Mammka!
    ..lehet, hogy az apja!? Sok a természet bolond a kollégáim között, így könnyű dolgom van.
    Péter

    VálaszTörlés
  7. Mentőakció közben fotózni?!! Ehhez kell ám lélekjelenlét! Gratulálok az egész mentőosztagnak és a fotósnak is! (Ja, és az a lekerült póló az én fantáziámat is beindította - már ha így felhívta rá a figyelmünket Mammka. :) ) Viccet félretéve, örülök az újabb bejegyzésnek, és a sikeres akciónak.

    VálaszTörlés
  8. Szia Wyrusch!
    Szerintem ezt a pólót sokszorosítani kellene. A gratulációkat továbbítom.
    Péter

    VálaszTörlés

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...