2011. január 29., szombat

Nagy fakopáncs a szikrázó napsütésben.


A történet ezen a faágon kezdődött..
 Szombat reggel lévén két nagyobbik lányomat néptánc próbára vittem a helyi művelődési házba és mivel a próba végéig (11-ig) egy teljes óra szabadidőm volt, lesiettem a közeli tópartra.




Keresgélem én balra fent,


Alig lehettem ott néhány perce amikor megállapíthattam, hogy nem jöttem hiába. A tópart egyik nagyra nőt nyírfáján egy kutatgató nagy fakopáncsra lettem figyelmes. Nem volt ő más mint egy színpompás hím, aki az egész fát végig szemléli, miközben rólam szinte tudomást sem vesz. Nem lehettem tőle messzebb mint 15 méter. Így  figyelgettem őt vagy 2-3 percig míg ő az egész fát ágról-ágra végig nézegette.

majd kitekert nyakkal,

Sőt magam alatt is keresgéltem!

Még az eget is kémleltem!

Egy picit azért pihentem is.
De nem sokáig!

Aztán irány kelet, délkelet!

A közeli nádasban egy pöttöm kis kékcinege eszegetett.

9 megjegyzés:

  1. Nálunk is előfordul, akkora zajjal van, hogy nem lehet nem észrevenni :-). Érdekes de ilyenkor eltűnik, mikor lombosak a fák akkor munkálkodik és alig látni, sőt egyáltalán nem látni csak hallani. Mázli, hogy rátaláltál :-) nekünk meg azért, hogy láthatjuk általad ;-)
    csipike

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó felvételek! Múltkoriban nekem is sikerült "elcsípni őkelmét". Gyönyörű madarak!

    VálaszTörlés
  3. Szia Csipike!
    Igen az egyik azon madarak közül akinek érkezését, jelenlétét távolról felismeri az ember.
    Szerencsém volt, nagyon virított a piros hasa.
    Péter

    VálaszTörlés
  4. Szia MJ!
    Köszönöm!
    Szerintem is és egyre bővül a harkály nemzetségről elkapott pillanatok sora.
    Péter

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Képzeld visszajött a minap az egyik tengelic! Nagyon megörültem, jó volt nézni, hogy ő egy helyben marad és úgy eszeget :)
    Viszont megkérdezném, hogy esetleg pesten nem tudsz-e olyan boltot, ahol kölest lehet venni kifejezetten madaraknak, mert az embernek való bio, az marha drága :(( A kis vörösbegy nagyon szereti, de a kevert madáreleségbe alig van, így gondoltam vennék, ha lenne hol, de sehol nem találok neten boltokat ahol kapható, csak vidéki webáruházakat, akik 1500-ért elhozzák, de így már megint az abszurd kategóriába léptünk :(
    Örülnék, ha más is olvasná ezt az üzenetet és tudna segíteni ez ügyben! ;)
    u.i.: ne haragudj, ha nem pesti lennél, csak nekem ez még nem derült ki.. :)
    Erika

    VálaszTörlés
  6. Szia Erika!
    Ugyan már jó ideje nem lakom pesten, de Óbudán dolgozom, nem tudom te merre keresgélnél eleséget?
    Talán segíthetek benne!?
    Péter

    VálaszTörlés
  7. Én a X.kerületben lakom, ha erre lenne, az nagyon jó lenne, de ha be kell menni a városba nem biztos, hogy olyan nagy gondot okozna... Mondjuk Óbuda már kiesős, de talán tudsz közelebbit is ;)
    XVII. kerület is itt van, az már lassan vidéknek számít, de ott sem nagyon találtam :(
    Köszönöm előre is!! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia Erika! Állatkereskedés néven keresd a megfelelő boltokat, ott kaphatsz madaraknak is eleséget. A google kidobott 3-at is a kerületedben - Állomás u.1. - Kékvirág u.16. - Örs vezér tér 25. - próbáld meg a legközelebbi üzletben, biztos hogy találsz.
    csipike

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Csipike!
    Így nem kerestem való igaz, inkább takarmánybolt, madáreleségre kerestem rá :)
    Erika

    VálaszTörlés

Gyurgyalag pár

Gyurgyalag pár

Én mint madárbarát...